Széchenyi 2020 ESZA
default-logo

 

A munka ünnepén sem lazsálhat a Kaposvári Vízilabda Klub OB I-es csapata. Surányi László tanítványai az alsóházban már három győzelemnél tartó KSI otthonában száll medencébe pénteken.

Kicsit rendhagyó az időpont, hiszen ilyenkor általában nincs mérkőzés. Ettől függetlenül a célunk egyértelmű: mindenképpen nyerni szeretnénk. Az UVSE elleni három pontunk csak akkor ér igazán sokat, ha ezt a mostani hármat is mellé tudjuk tenni. Egyelőre nem számolgatunk, hanem arra koncentrálunk, hogy a hátralévő meccsekből a lehető legtöbbet megnyerjük. Keményen készülünk, és úgy utazunk a fővárosba, hogy győzni akarunk – nyilatkozta a találkozó előtt Takács Kristóf.

A KSI SE – Kaposvári VK mérkőzés pénteken 13 óra 30 perckor kezdődik a Császár-Komjádi Sportuszodában.

A Kaposvári Vízilabda Klub ifjúsági csapata nehéz kezdés után szépen visszajött a meccsbe a PannErgy-Miskolci VLC ellen. Az első negyed után még hátrányban voltunk, de a második játékrészben parádés 5-1-es szakasz jött, amivel teljesen nyílttá vált a találkozó. A hajrá azonban a hazaiaké volt, így végül 15-12-es vereség lett a vége.

A serdülőknél és a gyermek korosztályban is a miskolciak domináltak, mindkét meccsen már az elején sikerült előnyt építeniük, amit végig kontroll alatt tartottak.

A DVL-ben a Fehérvár VSE ellen játszott gyermek III-as csapatunk. A második negyed után még sikerült szorossá tenni a találkozót, de a harmadik játékrész eldöntötte az összecsapást.

A legkisebbeknél viszont már az élmény és a játék öröme volt a főszerepben: a baby bajnokságban két mérkőzésen is vízbe ugrottak a kaposvári fiatalok.


Daikin Fiú Ifjúsági A1 Bajnokság
PannErgy-Miskolci VLC – Kaposvári Vízilabda Klub 15-12 (4-1, 1-5, 5-5, 5-1)
Gólszerzőink: Mady 4, Bognár 2, Märcz 2, Héra 2, Szalmás, Radics.


Daikin Serdülő A1 Bajnokság
PannErgy-Miskolci VLC – Kaposvári Vízilabda Klub 21-11 (5-2, 4-2, 6-4, 6-3)
Gólszerzőink: Hegedűs Bal. 4, Vajay 2, Hugó D. 2, Hegedűs Bar. 2, Füzi.


Daikin Gyermek A1 Bajnokság
PannErgy-Miskolci VLC – Kaposvári Vízilabda Klub 20-6 (4-2, 4-2, 5-1, 7-1)
Gólszerzőink: Ruppert 2, Bódis, Visnyei, Füzi, Szita.


DVL Gyermek III. Bajnokság
Fehérvár VSE – Kaposvári Vízilabda Klub 11-6 (4-1, 3-4, 4-0, 0-1)
Gólszerzőink: Bódis 2, Visnyei 2, Egri 2.


DVL Baby II. Bajnokság
Kaposvári VK – Balaton VK
Kaposvári VK – Fehérvár VSE

Ahogy az várható volt, nem kímélték egymást a csapatok a Kaposvári Vízilabda Klub – UVSE találkozón, az OB I-es bajnokság alsóházi rájátszásában. Hazai találattal indult a meccs, amire szinte rögtön jött a válasz a másik oldalon. 2-3-nál már a vendégek álltak jobban, majd Gaszt Roland egalizált. Elpuskázott helyzeteket hozott a folytatás, így egy negyed után 3-3 állt az eredményjelzőn.

Rögtön újpesti góllal folytatódott a mérkőzés, de sokáig nem örülhettek a vezetésüknek. Takács Kristóf két gyors találattal fordított, igaz a hullámvasút ezután is folytatódott. Az újabb UVSE-vezetésre Vindisch Ferenc válaszolt, majd Baj Marcell tuszkolta át a labdát a gólvonalon közvetlen közelről. A félidőben 7-6-os állásnál fordultak a csapatok.

Dőry Farkas és Juhász-Szelei Norbert góljaival kezdte stabilizálni az előnyét a KVK, miközben egyre jobb védekezést mutattak be a somogyiak. Hiába vezettek azonban négy góllal is a hazaiak, kettőt a negyed végéig ledolgoztak ebből a fővárosiak.

Vincze Balázs tanítványai ráadásul még közelebb tudtak férkőzni a negyedik negyed elején, de a kaposváriak a jó helyzetkihasználásuknak köszönhetően tartani tudták az előnyüket. A feszültség egyre nőtt, Kósik Soma pedig egy fontos védéssel szállt be a meccsbe. Három perccel a vége előtt ismét egy gólra olvadt a vendéglátók előnye, és még mindkét együttes előtt adódott gólszerzési lehetőség, de Surányi László tanítványai végül behúzták a győzelmet. A vége 16-15 a kaposváriaknak.


Kaposvári VK–UVSE 16–15 (3–3, 4–3, 5–4, 4–5)

Kaposvár, Csik Ferenc Versenyuszoda, 240 néző. Vezette: Ercse N., Kovács S.

Kaposvári VK: Szilágyi Á. – ifj. Berta J. (1), Juhász-Szelei (4), Takács K. (4), Hárai, Vindisch (2), Dőry (2). Csere: Kósik (kapus), Bede, Szabó G., Baj (2), Gaszt (1), Pellei K., Vadas. Vezetőedző: Surányi László.

UVSE: Ciszer – Budai (1), Hegedűs Cs. (2), Korbán (2), Fülöp B., Gál, Besenyei (3). Csere: Kovács L., Hegedűs Z. (1), Gidófalvy, Kovács K. (5), Fazekas Á., Makarenkó (1). Vezetőedző: Vincze Balázs.

Gól, emberelőnyből: 12/8, illetve 16/6.

Gól, kettős emberelőnyből: –, illetve 1/1.

Gól, ötméteresből: 2/1, illetve 2/2.

Kipontozódott: Szabó G. (24. p.), Takács K. (27. p.), Dőry (30. p.), illetve Fazekas Á. (24. p.).

A Miskolc ellen büntetőkkel maradt alul a Kaposvári Vízilabda Klub az OB I-es bajnokság alsóházi rájátszásában, de sokáig nem búslakodhatnak emiatt a somogyiak, hiszen szerdán már újabb meccs jön.

A tabellán második helyezett KVK a negyedik UVSE gárdáját fogadja majd a Csik Ferenc Versenyuszodában.

– Kiértékeltük az előző meccset, és próbáltunk tanulni belőle. Az biztos, hogy ilyen helyzetkihasználással nem fogunk még egyszer játszani, ez nem jellemző ránk. Nem jött jókor ez a botlás, de bízom benne, hogy a következő mérkőzéseken javítani tudunk, és feledtetjük ezt a teljesítményt. Tudjuk, hogy ebben a mezőnyben nincs könnyű meccs, az Újpest ellen is ennek megfelelően készülünk. Hazai pályán játszunk, ez erőt kell, hogy adjon. Úgy érzem, tudásban és felkészültségben mellettünk áll a mérleg, ha kiadjuk magunkból a maximumot, meg tudjuk nyerni a következő meccset – tette hozzá a gárda rangidős játékosa, Vindisch Ferenc.

A két együttest mindössze 1 pont választja el az alsóházi tabellán, de ennek ellenére a kaposváriak hazai sikerre készülnek a hétközi bajnokin.

A találkozó 19 óra 30 perckor kezdődik, a belépés pedig ezúttal is ingyenes!

Az ifjúsági A1-ben egy végletekig kiélezett meccset játszott a csapat az AVUS ellen, de a hajrá ezúttal nem kaposvári sikerrel zárult. A serdülőknél már nagyobb volt a különbség: az AVUS 18–7-re győzött. A gyermek A1-es mérkőzésen is az AVUS dominált, 19–4-es végeredménnyel.

A DVL gyermek III-as bajnokságban a Kanizsa VSE ellen 11–8-as győzelem született, ahol Bódis hat góllal volt vezér, Visnyei négy találattal zárkózott fel mögé. A Fehérvár VSE ellen is sikerült nyerni, itt ismét Bódis volt a legeredményesebb öt góllal.

A gyermek IV-es korosztályban már nehezebb dolguk volt a kaposváriaknak: a DFVE 11–3-ra nyert, majd a Soproni VSE is felülkerekedett (7–2). Ezeken a meccseken is akadtak biztató egyéni teljesítmények, de csapatszinten most az ellenfelek domináltak.


Daikin Fiú Ifjúsági A1 Bajnokság
Kaposvári VK – AVUS 11-12 (4-3, 4-4, 1-1, 2-4)
Gólszerzőink: Majnik 3, Mady 3, Bognár, Märcz, Héra, Radics, Hegedűs Bal.


Daikin Fiú Serdülő A1 Bajnokság
Kaposvári VK – AVUS 7-18 (1-2, 3-5, 1-3, 2-8)
Gólszerzőink: Hegedűs Bal. 2, Hugó D. 2, Tahin, Waibl, Fülöp.


Daikin Fiú Gyermek A1 Bajnokság
Kaposvári VK – AVUS 4-19 (1-7, 0-4, 2-2, 1-6)
Gólszerzőink: Tóth 1, Visnyei, Takács, Krakkai.


DVL Gyermek III. Bajnokság
Kaposvári VK – Kanizsa VSE 11-8 (3-2, 4-2, 3-3, 1-1)
Gólszerzőink: Bódis 6, Visnyei 4, Bencs.

Fehérvár VSE – Kaposvári VK 8-10 (1-3, 0-2, 4-4, 3-1)
Gólszerzőink: Bódis 5, Horváth 2, Visnyei, Egri, Hugó N.


DVL Gyermek IV. Bajnokság
Kaposvári VK – DFVE 3-11 (0-1, 1-4, 1-3, 1-3)
Gólszerzőink: Horváth 2, Tóth.

Soproni VSE – Kaposvári VK 7-2 (0-1, 1-0, 2-0, 4-1)
Gólszerzőink: Bödő, Sándor.

Hiába vezetett több ízben is három góllal a Kaposvári Vízilabda Klub a PannErgy-Miskolci VLC ellen, végül büntetőkkel vereséget szenvedtek a somogyiak az OB I-es bajnokság alsóházában.

Puhatolózó játékot hozott a találkozó első negyede, de 4-4 után úgy tűnt, hogy átveszi a kezdeményezést a KVK, és Dőry Farkasék megléptek 7-4-re. A folytatásban a vendégek kettőt ledolgoztak a hátrányukból, de a negyedik negyedben aztán ismét a kaposváriak támadtak eredményesebben. Kevesebb, mint 5 perc volt hátra a meccsből, amikor 11-8-ra módosította az eredményt Hárai Balázs, de a győzelemhez végül ez is kevés volt. Az MVLC Almási Patrick vezetésével kiegyenlített, majd mindkét együttes előtt adódott még lehetőség a győztes találat megszerzésére is.

Végül a büntetők döntöttek, amiben ezúttal a borsodiak voltak jobbak, így Surányi László tanítványainak meg kellett elégedniük az egy ponttal.


Férfi Vízilabda OB I – Alsóház

Kaposvári VK – PannErgy-Miskolci VLC 11-11 büntetőkkel 3:4

Kaposvár, Csik Ferenc Versenyuszoda, 160 néző. Vezette: Tordai G., Bereczki M.

Kaposvári VK: Szilágyi Á. – Juhász-Szelei (1), Pellei K. (1), Szabó G. (1), Baj, Vindisch (1), Dőry (4). Csere: Somogyvári, Gaszt (1), ifj. Berta J. (1), Hárai (1), Vadas, Bede (3). Vezetőedző: Surányi László.

PannErgy-MVLC-Miskolc: Moravcsik – Gusakov (1), Várkonyi (4), Dubinák, Fedac (2), Szabó B. (1), Almási (2). Csere: Molnár G. (4), Regős (1), Szabó I., Bikki-Petró, Kedves, Füzesi. Vezetőedző: Popovics Miklós.

Gól, emberelőnyből: 13/5, illetve 9/2.

Gól, kettős emberelőnyből: –, illetve 1/0.

Gól, ötméteresből: 7/3, illetve 9/6.

Surányi László: Szégyenteljes produkció volt, még a legvégén is három góllal vezettünk, mégis kikaptunk. Egy szezonra való ziccert szórakoztunk el, vállalom a felelősséget, de egyik játékos helyett sem tudok gólt lőni. A kapu előtt fegyelmezetlenek voltunk, hátul könnyű gólokat kaptunk, ennek nem lehetett más az eredménye. A büntetődobások is megmutatták: be voltunk oltva gól ellen.

Popovics Miklós: Az egész szezonban bukdácsoltunk, de ezúttal a hozzáállás és a játék is rendben volt. Remek mérkőzést játszottunk, nem lehetünk elégedetlenek, hiszen három gólról jöttünk vissza, ez a jó kapusteljesítményünknek is köszönhető. Ez a győzelem nagyon fontos volt a lelkünknek.

A Kaposvári VK – Miskolc összecsapással indult férfi vízilabda OB I alsóházának 7. fordulója. A két csapat nem is olyan rég, február végén már találkozott egymással a Csik Ferenc Versenyuszodában, és akkor a somogyiak magabiztos, 17-13-as győzelmet könyvelhettek el.

– Abszolút rangadóra számítok. Mindenképpen a három pont megszerzése a cél, pláne, hogy itthon vagyunk. Százszázalékos teljesítményre lesz szükség ellenük, úgyhogy ennek megfelelően készülünk, és reméljük a legjobbakat – nyilatkozta a találkozó előbb a KVK játékosa, Baj Marcell.

A kaposváriak jelenleg az alsóházi tabella második helyén állnak, az MVLC ugyanakkor jelenleg kiesésre áll, így a vendégek várhatóan mindent megtesznek azért, hogy ponttal, pontokkal távozhassanak.

A pénteki találkozó 19 óra 30 perckor kezdődik, a belépés pedig ezúttal is ingyenes.

Szoros mérkőzések, gólzáporos találkozók és értékes tapasztalatok egyaránt születtek a hétvégén az utánpótlásban. Az ifjúsági A1-es bajnokságban az YBL WPC ellen vívott első mérkőzésen kevés gól döntött: a kaposváriak 6–5-ös vereséget szenvedtek. A serdülők mérkőzésén már nagyobb különbség alakult ki: az YBL WPC 15–7-re nyert.

A gyermek csapat  mérkőzésén büntetők után, 19–18-as eredmény született az YBL WPC javára. A kaposváriaknál Füzi parádés teljesítményt nyújtott, tíz gólig jutott.

A DVL gyermek I. bajnokságban a Balaton VK ellen 20–12-es vereség lett a vége, míg a nap második meccsén már szebbik arcát mutatta a csapat: a Fehérvár VSE ellen 17–13-as győzelmet arattak, különösen a záró negyedben nyújtott erős játéknak köszönhetően.

A legkisebbeknél, a Baby I. bajnokságban a Kaposvári VK a Balaton VK és a Soproni VSE ellen is medencébe ugrott, ahol a legfontosabb ezúttal is a játék és a fejlődés volt.


Daikin Fiú Ifjúsági A1 Bajnokság

YBL WPC – Kaposvári VK 6-5 (2-0, 2-2, 2-1, 0-2)

Gólszerzőink: Mady 2, Märcz 2, Szalmás.


Daikin Fiú Serdülő A1 Bajnokság

YBL WPC – Kaposvári VK 15-7 (5-2, 4-3, 4-1, 2-1)

Gólszerzőink: Tahin 2, Vajay 2, Füzi 2, Tóth.


Daikin Fiú Gyermek A1 Bajnokság

YBL WPC – Kaposvári VK 19-18 (4-4, 4-3, 4-2, 2-5, 5-4)

Gólszerzőink: Füzi 10, Ruppert 2, Klampauer 2, Gasparics-Szigeti 2, Bódis, Szita.


DVL Gyermek I. Vízilabda Bajnokság

Balaton VK – Kaposvári VK 20-12 (3-1, 4-2, 7-1, 6-8)

Gólszerzőink: Bódis 6, Ruppert 4, Tóth, Blazsek.

Kaposvári VK – Fehérvár VSE 17-13 (2-4, 4-3, 4-4, 7-2)

Gólszerzőink: Füzi 6, Klampauer 6, Bódis 2, Szita 2, Ruppert.


DVL Baby I. Vízilabda Bajnokság

Kaposvári VK – Balaton VK

Soproni VSE – Kaposvári VK

Sima győzelmet aratott a Kaposvári Vízilabda Klub az ELTE-BEAC otthonában az alsóházi bajnokság 6. fordulójában. A somogyiak semmit sem bíztak a véletlenre, hiszen már az első negyed végén 6-1-re vezettek. A folytatásban is remekül használták ki a vendégek a lehetőségeiket, miközben védekezésben is remekeltek Surányi László tanítványai, hiszen az első félidőben mindössze két gólt kaptak Szilágyi Ábelék.

A forgatókönyv a folytatásban is hasonló volt, hiszen a KVK sorra lőtte a gólokat, miközben az újonc fővárosiak nem tudták felvenni a meccs ritmusát. Egy kis javulást csak a negyedik negyed hozott a hazaiaknak, de ez is csak egy szorosabb felvonáshoz volt elegendő számukra. A Kaposvári Vízilabda Klub végül 22-8-as győzelmet aratott, és a vendégektől valamennyi mezőnyjátékos feliratkozott a gólszerzők közé. Közülük is kiemelkedett ezen az estén Berta József és Baj Marcell, akik egyaránt 4-4 találatig jutottak.


Férfi Vízilabda OB I Alsóház

ELTE-BEAC–Kaposvári VK 8–22 (1–6, 1–5, 2–6, 4–5)

Budapest, Komjádi uszoda, 100 néző. Vezette: Kovács Cs. T., Tóth K.

ELTE BEAC: Makány – Farsang, Herczeg (1), Goschi (1), Horváth A. (2), Bárd A. (2), Szőke. Csere: Kecskeméti, Vincze, Bárd Á. (1), Szabó G., Varga K., Németh B. (1). Vezetőedző: Bóbis Máté.

Kaposvári VK: Szilágyi Á. – Dőry (1), Gaszt (2), Takács K. (2), Hárai (2), ifj. Berta J. (4), Vindisch (1). Csere: Kósik (kapus), Bede (1), Pellei K. (1), Baj (4), Szabó G. (1), Vadas (1), Juhász-Szelei (2). Vezetőedző: Surányi László.

Gól, emberelőnyből: 7/1, illetve 11/7.

Gól, ötméteresből: 4/2, illetve 3/1.

Kiállítva, végleg cserével: Takács K. (25. p.).

Kipontozódott: Vincze (21. p.), Kecskeméti (28. p.), illetve Bede (23. p.).