Vissza a hírekhez

A Komjádi Kupával indul a 2018-as év!

2017/12/29 18:57

2018. január 9.-én és január 10.-én rendezik a 2017-2018-as Komjádi Kupa csoportmérkőzéseit. 8 helyszínen 18 csapat küzd meg a továbbjutásért.

A Magyar Vízilabda Szövetség Versenybíró Bizottsága a 18 csapatot 6 darab párba és 2 darab hármas csoportba sorsolta. A páros, illetve a csoportmérkőzések eredményeként 8 csapat jut tovább, ők az összesorsolás után oda-visszavágó páros mérkőzést játszanak az elődöntőbe jutásért.

A Kaposvár – kiemelt csapatként – nem hármas csoportba került, hanem páros mérkőzést kell játszania a mellésorsolt OSC-vel (G-csoport). Klubunk csapata az első fordulót hazai pályán játssza január 9-én (kedden, 19.30 órától), majd a második fordulóra, azaz a visszavágóra január 10-én (szerdán, 17 órától) az OSC otthonában, a Nyéki Imre Uszodában kerül sor.

Megosztás

Kövess minket!