Vissza a hírekhez

Behúztuk az UVSE elleni meccset is!

2018/02/03 21:43

Az OB I. bajnokság 13. fordulójában az UVSE otthonába látogatott id. Berta József csapata. Hazai pályán magabiztos győzelmet aratott együttesünk a fővárosiak ellen, ezért pólósaink igyekeztek, hogy idegenben is hasonló eredménnyel szerepeljenek.

Kemény mérkőzésre számítottunk, így is lett. Az összecsapás brusztos jellege végig megmaradt, de csapatunk végig odatette magát, nagyot küzdött és végül 4 góllal győzött az UVSE ellen.

Ilyen mérkőzésre számítottam, sőt mondanám, hogy rosszabbra. Még a buszban maradtunk sajnos az első 2 támadásunknál és védekezésünknél, de aztán hál’ istennek tudtuk rendezni a sorainkat. Nem könnyű. Azért van tét a vállunkon! Nulla pontról feljöttünk odáig, hogy akár esélyesek legyünk arra, hogy a 8 közé jussunk. Ezek a srácok megtettek mindent, amit eddig lehetett és most azért volt teher a vállukon” – nyilatkozta a találkozót követően id. Berta József vezetőedző. Arra a kérdésre, hogyan és mivel motiválta a játékosait, a következőket mondta: „Én ilyen habitusú vagyok, és ezt átveszik ők is nyilván. Örülök annak, hogy ilyen játékosaim vannak, hogy együtt élnek velem, én meg tudok velük együtt élni.”

Varga Zsolt is ilyen kemény mérkőzésre számított, mivel a hazai pályán mindig felszívja magát az Újpest. „Szerencsére a csapat az első pár perces kilengés után össze tudta szedni magát fejben és tudtuk azokat a begyakorolt dolgokat hozni, amik – azt gondolom -, hogy jobb csapattá tesznek minket, de nyilván nem lebecsmérelve ezáltal az Újpestet. Nagyon brusztus, erőszakos mérkőzés volt, megérdemelten nyertünk. Gratulálok a csapatomnak!

 

Megosztás

Kövess minket!