Vissza a hírekhez

Ezüstérmes lett Baby "A" csapatunk!

2017/06/18 15:12

Pécsett rendezték meg a Dunántúli Liga Baby „A” bajnokságának zárófordulóját, ahol a Balatonfűzfő és a Szombathely gárdájával mérkőztünk meg.

A fűzfőiek nem várt jó játékkal rukkoltak elő és megnehezítették a dolgunkat, mi azonban szépen-lassan bedaráltuk őket.

Utána a szombathelyiekkel játszottunk, ahol a bajnokság 2. helye volt a tét. Kemény, brusztos mérkőzésen elléptek tőlünk a félidőre 7-4, hogy aztán a második félidő rólunk szóljon. A 3. és a 4. negyedben 2 gólt kaptunk és ötöt tudtunk lőni, így ezzel 9-9 lett a végeredmény.

A mérkőzés krónikájához az hozzátartozik, hogy az ellenfélnél csak 11 gyerek volt nevezve, így nem tudták végrehajtani a 2. negyedre a kötelező sorcserét, emiatt a legjobb játékosuk végig a pályán volt, ami nagymértékben befolyásolta a végeredményt. A szülői nyomás ellenére sem jeleztem az ellenőrnek a hibát, mondván egy jó mérkőzést játszottunk nagyon jó játékot nyújtva, hatalmas akaraterőről téve tanúbizonyságot.

Végül az ellenőrnek is feltűnt a szabálysértés és módosították a mérkőzés végeredményét: 5-0-ra a javunkra, így a 2. helyen zártuk a bajnokságot, csak a végső győztes Pécstől kikapva.

Ezúton is szeretném megköszönni a szülők és a gyerekek idei munkáját, illetve kollégáimnak is a segítséget!

Maár Róbert edző

Megosztás

Kövess minket!