Vissza a hírekhez

Magyar Kupa: egy győzelem, egy vereség

2018/10/27 19:58

A nyáron jól erősítő Honvéd ellen kezdte a Magyar Kupa-selejtezőjét a Kaposvári VK együttese, idősebb Berta Józsefék pedig igazán csak 3-2-ig tudták tartani a lépést Szivós Mártonékkal.

A folytatás már a fővárosiakról szólt, akik szép lassan kialakítottak egy 4-5 gólos különbséget, ami a meccs végére sajnos tovább nőtt. A KVK végül 18-10-es vereséggel nyitotta a szolnoki tornát, így a Vasas ellen mindenképpen javítaniuk kellett.

A piros-kékek elleni délutáni meccsen pedig már érezhetően jobban ment Sántavyéknak, mint a Honvéd ellen. Telegdy találatával a somogyiak kerültek előnybe, majd 3-3-ig egymás nyakán volt a két együttes.

A második negyedben aztán Berta és Juhász-Szelei góljaival sikerült ellépniük kettővel a kaposváriaknak, amivel 5-3-ra vezettek a nagyszünetben.

A különbség a folytatásban sem csökkent, sőt Pataki is betalált, így már 3 volt közte. Gyors egymásutánban Lukács Ábel tudott duplázni, a kapuban Nemes Balázs szépen állta a sarat, a Vasas pedig nem tudott zárkózni.

Idősebb Berta József csapata végül 9-6-ra nyert, amivel életben tartották továbbjutási esélyeiket, igaz a negyeddöntőhöz bravúr kellene a Szolnok ellen.

B-csoport, Szolnok, 1. játéknap

Szolnoki Dózsa-VasasPlaket 6-4 (3-2, 2-0, 0-1, 1-1)
Gólszerzők:
Zalánki 2, Jansik D., Angyal, Szatmári, Lazics, ill. Bencz, Halek, Sélley, Mátyok

Budapesti Honvéd-Kaposvári VK 18-10 (4-2, 6-4, 4-3, 4-1)
Gólszerzők:
Fülöp 4, Szivós 3, Shimizu 3, Simon R. 2, Illés 2, Juhász 2, Kiss, Szirányi, ill. Dobos 3, Vindisch 2, Lukács Á. 2, Sántavy, Juhász-Szelei, Giga

VasasPlaket-Kaposvári VK 6-9 (2-3, 1-2, 2-2, 1-2)
Gólszerzők:
Halek, Sélley-Rauscher, Szabó B., Hegedűs G., Vogel Simon, Simon H., ill. Berta 3, Lukács Á. 2, Vindisch, Telegdy, Juhász-Szelei, Pataki

Szolnoki Dózsa-Budapesti Honvéd 11-3 (4-2, 3-0, 2-0, 2-1)
Gólszerzők:
Prainovics 4, Zalánki 3, Angyal 3, Bátori, ill. Szivós, Illés, Juhász

Az állás: 1. Szolnok 6, 2. Honvéd 3, 3. Kaposvár 3, 4. Vasas 0

A további program:

Budapesti Honvéd-VasasPlaket, 10:00

Kaposvári VK-Szolnoki Dózsa, 11:30

Megosztás

Kövess minket!