Vissza a hírekhez

Sima győzelem szép megoldásokkal

2018/02/26 22:02

Három forduló elhalasztása után, végre újra bajnoki mérkőzést játszottak csapataink.

Az Oázis csapatát láttuk vendégül. Sajnos eltiltás és betegségek miatt, még most is voltak hiányzói a serdülő csapatnak, de szerencsére a többiek bevethetők és nagyon szépen dolgoznak edzéseken, aminek látható nyomai is voltak a vasárnapi mérkőzésen.

Az Oázis ellen Budapesten egy kínkeserves 1 gólos győzelmet arattunk, most vasárnap pedig végig magabiztos játékkal, szép megoldásokkal sima győzelmet arattunk. A találkozó eleje Majnik-parádéval indult. Megúszásgól, centerakciók, jó megoldások voltak Márktól. Kapusunk jól védett a találkozón. A védekezésünk folyamatosan javul. Elöl pedig szép, néhol igazi vízilabdás gólokat is szereztünk. A különbség még nagyobb is lehetett volna a két csapat között, ha nem marad ki annyi ziccer.

Elégedett vagyok a csapatommal, gratulálok a srácoknak!

Folytatjuk a kemény munkát, a védekezésünket megpróbáljuk még jobban összerakni, bővítjük kicsit a taktikai repertoárunkat és most vasárnap az Ybl ellen szeretnénk folytatni , amit az Oázis ellen elkezdtünk.

Horváth Dániel edző

 

Megosztás

Kövess minket!