Jótékonysági adománygyűjtés előzte meg a Kaposvári Vízilabda Klub a szombati bajnokiját. A Fino-Food Kft-vel közösen szervezett akció célja az volt, hogy óvodáknak és anyaotthonoknak kedveskedjenek ajándékokkal karácsony alkalmából. A felhívás célt ért, és jópár doboz megtelt a felajánlásokkal a meccs előtt.
Maga a találkozó nagy csatát hozott az első perctől fogva. A vezetést a vendégek ragadták magukhoz, de nem sokkal később Baj Marcell használta ki az egyik első hazai próbálkozást. Kósik Soma állta a sarat a túloldalon, majd Vindisch Ferenc vetette be minden rutinját egy közeli lövésnél, így már a KVK vezetett. Egyre paprikásabb lett a hangulat, a vendégektől Mihajlo Andrint küldték ki piros lappal a játékvezetők, a negyed végén pedig továbbra is a somogyiak vezettek.
Berta József büntetőjével kétgólos előnyre tett szert a Kaposvár, majd ismét villant a piros a pécsieknek. Juhász-Szelei Norbert szerezte a hazaiak ötödik találatát, majd egy rövidzárlat után 5-5-nél ismét döntetlen volt az állás. Dőry Farkas szinte azonnal visszavette a vezetést a házigazdáknak, majd Lajkó gólja után ismét Berta volt eredményes. A negyed hátralévő részében ismét a küzdelem dominált a medencében, így a nagyszünetben 7-6-ra vezettek Surányi László tanítványai.
Bede Marcell nyitotta a gólgyártást a második félidőben, aki kisvártatva másodszor is beköszönt, így 9-6-ra elhúztak a vendéglátók. Jól zárt a kaposváriak védelme, miközben a másik kapunál Pellei Kristóf talált be volt csapatának. Egy szép támadás végén Aranyi Attila is feliratkozott a gólszerzők közé, és Dőry Farkas lövése is utat talált a kapufáról a hálóba, így az utolsó felvonás előtt már öttel vezettek a somogyiak.
A negyedik negyedben már nem változott a különbség a felek között. Két hazai és két vendég találatot hozott a játékrész, na meg némi kakaskodást a meccs legvége. A kaposváriak 14-9-re diadalmaskodtak saját közönségük előtt, és zsinórban harmadik győzelmüket aratták a bajnokságban. Folytatás egy hét múlva Szentesen.
E.ON Férfi Vízilabda OB I 11. forduló
Kaposvári VK – PVSK-Mecsek Füszért 14-9 (3-2, 4-4, 5-1, 2-2)
Kaposvár, Csik Ferenc Versenyuszoda, 250 néző. Vezette: Csanádi Zs. Ádám F.
Kaposvári VK: Kósik – Berta (2), Vindisch (1), Juhász-Szelei (1), Hárai, Fülöp (1), Dőry (2). Csere: Szilágyi Á. (kapus), Pellei F. (1), Baj (2), Bede (2), Aranyi (1), Vörös, Pellei K. (1). Vezetőedző: Surányi László.
PVSK-Mecsek Füszért: Gelencsér – Holl (1), Mihajlo (1), Kókai Sz. (1), Reisz (1), Lajkó (2), Vidovenyecz (1). Csere: Dragoljub, Imre K., Volnhofer, Szabó Gergő, Kondor Zalán (1), Cseh A. (1). Vezetőedző: Zlatko Rakonjac.
Gól, emberelőnyből: 9/6, illetve 17/4.
Gól, kettős emberelőnyből: –, illetve 1/0.
Gól, ötméteresből: 1/1, illetve –.
Kiállítva, végleg cserével: Mihajlo (7. p.), Dragoljub (11. p.)
Kipontozódott: Pellei F. (19. p.), ill. Reisz (19. p.).
Surányi László: – Sok ítélet volt a mérkőzésen, így már az első negyed végén azt kértem a fiúktól, hogy nyugodjanak meg. Igyekeztem úgy menedzselni a csapatot, hogy minél kevesebben pontozódjanak ki. Lajkó Mártonnak az egész csapat nevében jobbulást kívánok!