Megszerezte első pontját a Kaposvári Vízilabda Klub az OB I-es bajnokság 4. fordulójában. A somogyiak már az első negyedben jelezték a házigazda Szolnoknak, hogy nem adják könnyen a bőrüket, a második felvonásban pedig kétgólos előnyt harcoltak ki Dőry Farkasék.
A folytatásban egyenlíteni tudtak a Tisza-partiak, de a KVK ismét megmutatta, hogy a legjobb csapatokkal is felveszik a versenyt. Baj Marcell, majd Pellei Kristóf volt eredményes, és ezt követően sokáig úgy tűnt, hogy a rendes játékidőben a kaposváriak örülhetnek. A Szolnok azonban újfent egyenlíteni tudott, így jöhettek a büntetők. Az ötmétereseknél nem kímélték egymást a csapatok, az első kör még nem hozott döntést, és végül csak a 9. pár döntött a házigazdák javára. A Szolnok 20-19-re nyert, Surányi László együttese pedig megszerezte szezonbeli első pontját.
E.ON férfi vízilabda OB I., 4. forduló
Szolnoki Dózsa–Kaposvári VK 20–19 (4–4, 2–4, 3–2, 2–1), büntetőkkel: 9–8
Szolnok, Tiszaligeti uszoda, 200 néző. Vezette: Csanádi Zs., Ádám F.
Szolnoki Dózsa: Józsa – Kakstedter (4), Krasznai (5), Vámosi, Kovács G. (4), Böröczky (2), Monostori. Csere: Szabó G. (kapus), Szabó B. (1), Teleki, Zerinváry (4), Tigyi, Zeman, Schmölcz. Vezetőedző: Hangay Zoltán.
Kaposvári VK: Szilágyi Á. – Dőry (5), Gaszt (3), Pellei K. (2), Vindisch (1), Baj (2), Szabó G. Csere: Kósik (kapus), Juhász-Szelei (3), Hárai (1), Vadas, ifj. Berta J. (2), Bede, Takács K. Vezetőedző: Surányi László.
Gól, emberelőnyből: 11/5, illetve 15/8.
Gól, ötméteresből: 11/9, illetve 10/8.
Kipontozódott: Vámosi (29. p.), illetve Szabó G. (27. p.), Takács K. (a 29. percben).
Hangay Zoltán: – A semmiből szereztünk két pontot. Nem tudtuk a saját iramunkat diktálni, ami kedvezett a Kaposvárnak. Aki odaállt a büntetőpárbajhoz, annak volt szíve és valami a gatyájában.
Surányi László: – A meccs elejétől a végéig vezettünk, de az utolsó pillanatban kicsúszott a kezünkből a győzelem, így döntetlennel zárult a rendes játékidő. Az ötmétereseknél pedig meg kéne adni a gólt, de félpályáról ezt nehéz megítélni.









