Jól kezdte a Kaposvári Vízilabda Klub a Szentes otthonában rendezett szombati rangadót. Dőry Farkas és Fülöp Bence góljaival hamar kétgólos előnyre tett szert a KVK, de a hazaiak ezt könnyedén eltüntették. A somogyiak ezután sem lassítottak, Dőry használt ki egy emberelőnyt, majd Pellei Kristóf lőtt pontosan, így ismét közte kettő volt. Ezzel az előnnyel már jobban sáfárkodtak a kaposváriak. Berta József is betalált a második negyed elején, a Szentes pedig csak egy gólt tudott ledolgozni a hátrányából a nagyszünetre.
A harmadik felvonás is jól indult a vendégek számára. Pellei Frank módosította 6-4-re az állást, majd hiába jött a válasz a másik oldalon, Juhász-Szelei Norbert nyugtatta le a kedélyeket. Egy átmeneti lefagyás után egyenlíteni tudott a Szentes, de volt tartása Surányi László tanítványainak, és egy gyors Berta-duplával újfent a KVK állt jobban. A negyed azonban tartogatott még egy fordulatot, és két ex-kaposvári, Szatmári Kristóf és Vékony Ákos góljaival ismét visszajött a meccsbe a hazai alakulat.
9-9-ről kezdődött a negyedik negyed, de Berta büntetője után megint a Kaposvár vezetett. Szatmári egyenlítése után Ashanin volt eredményes, így először vezettek a meccsen a vendéglátók. Vindisch Ferenc a legjobbkor szerezte meg az első találatát, majd Dőry ötösével ismét felcsillant a remény, hogy a KVK behúzza a három pontot. A háromból azonban kis híján nulla lett: Ashanin duplázott még a lefújás előtt, amivel átvette a vezetést a Szentes, de Juhász-Szelei 21 másodperccel a vége előtt gólra váltotta Dőry passzát, így büntetők döntöttek a győztes kilétéről.
Az ötméteres párbajt végül a hazaiak bírták jobban idegekkel, így a kaposváriak 1 ponttal távoztak Szentesről.
Surányi László: Látszódott, hogy mindkét csapat felkészült erre a találkozóra. Csalódott vagyok, mert győzni jöttünk ide, úgy is alakult a mérkőzés, sokáig vezettünk. Amikor viszont a legjobban kellett volna figyelnünk, akkor csúszott ki a kezünkből a győzelem. Még nem tudom, hogy örüljünk-e az 1 pontnak, de a Szentesnek mindenképp gratulálok!
E.ON férfi vízilabda OB I., 12. forduló
Metalcom Szentes–Kaposvári VK 17–16 (3–4, 1–1, 5–4, 4–4, büntetőkkel: 4–3)
Szentes, 150 néző. Vezette: Varga M., Kovács S.
Metalcom Szentes: Kovács B. – Ashanin (6), Tóth Gy. (1), Szatmári (4), Bozó, Horváth Ákos (2), Hajdú A. (2). Csere: Pászti (kapus), Makán, Vékony (1), Csorba (1), Kürti-Szabó, Takács J. Vezetőedző: Kis Gábor.
Kaposvári VK: Kósik – Dőry (3), ifj. Berta J. (4), Fülöp B. (1), Hárai (1), Juhász-Szelei (3), Vindisch (1). Csere: Szilágyi Á. (kapus), Besenyei, Bede, Pellei K. (1), Pellei F. (2), Baj, Vörös. Vezetőedző: Surányi László.
Gól, emberelőnyből: 16/6, illetve 12/7.
Gól, ötméteresből: 2/2, illetve 3/3.
Kipontozódott: Horváth Ákos (29. p.), illetve Pellei K. (20. p.), Fülöp B. (22. p.).