
Magabiztosan kezdte a Kaposvári Vízilabda Klub a KSI SE elleni szombati OB I-es találkozót. Ezúttal Szabó Gergő kezdte a gólgyártást, majd Somogyvári Ádám is feliratkozott a gólszerzők közé. Hiába a fővárosiak szépítése, a születésnapos Vindisch Ferenc is betalált, majd Szabó újabb találatát követően már 4-1-re vezetett a KVK.
A második negyed elején zárkózni kezdtek a vendégek, de közben Berta József is elkapta a fonalat. Csak ebben a játékrészben háromszor volt eredményes, így a nagyszünetre visszaállt a háromgólos különbség a felek között.
A harmadik negyedre valamelyest alábbhagyott a két kapu közötti nagy rohanás. Próbált közelebb férkőzni a KSI, de a somogyiak szépen sáfárkodtak az előnyükkel. Kósik Soma ráadásul egy büntetőt is megfogott, így 10-7-ről várhatták a felek az utolsó nyolc percet.
Ami nem sikerült a fővárosiaknak korábban, az rögtön összejött nekik a negyedik negyed elején: Horváth János fiai szép lassan ledolgozták a hátrányukat, így 6,5 perccel a vége előtt döntetlen állt az eredményjelzőn. Igaz a válaszra sem kellett sokat várni, és Gaszt Roland szinte azonnal visszaszerezte a vezetést a KVK-nak. Dőry Farkas büntetőjét követően Vindisch Ferenc is a legjobbkor talált be, innen pedig már nem volt visszaút a vendégek számára. A lefújás előtt Szabó Gergő is lőtt még egy gólt, kialakítva a 14-10-es végeredményt.
A Kaposvári Vízilabda Klub a harmadik meccsét is megnyerte a naptári évben, ezzel pedig Surányi László együttese a 12. helyen zárta az alapszakaszt.
E.ON Férfi Vízilabda OB I, alapszakasz, 13. forduló
Kaposvári VK-KSI SE 14-10 (4-1, 4-4, 2-2, 4-3)
Kaposvár, Csik Ferenc Versenyuszoda, 110 néző. Vezette: Rubos K., Rózsavölgyi D.
Kaposvári VK: Szilágyi Á. – Somogyvári (1), Pellei K., Szabó G. (3) Gaszt (1), Dőry (1), Bede (1). Csere: Kósik (kapus), Vindisch (2), Hugó, ifj. Berta J. (4), Vadas (1), Takács K., Baj. Vezetőedző: Surányi László.
KSI SE: Dámosy – Fülöp D., Turán (1), Kovács M. (1), Kósi-Kelly, Kiss Cs. (2), Pető (1). Csere: Fejes (kapus), Csendes (3), Kurucz, Végső, Merényi, Dávid B. (2), Rácz. Vezetőedző: Horváth János.
Gól, emberelőnyből: 9/5, illetve 6/3.
Gól, kettős emberelőnyből: 1/1, illetve –.
Gól, ötméteresből: 2/1, illetve 2/1.
Kipontozódott: Bede (31. p.), illetve Végső (23. p.).
Surányi László: – Sokat tanulhatnak a mérkőzésből a játékosaim, ugyanis a KSI bizonyította, ha egy pillanatra kiengedünk, akkor képesek visszajönni a mérkőzésbe. A negyedik negyedben fel kellett ébrednünk ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. Ez jó lecke volt az alsóházi rájátszás előtt.
Horváth János: – Kaposváron nálunk erősebb csapatok is megizzadnak, azonban három serdülő játékossal felállva, az utolsó negyedre feljöttünk döntetlenre, ami egy nagy dolog, erre lehet építkezni a jövőben.









