Egyesületünk felhívására több száz labda landolt a Csik Ferenc Versenyuszoda medencéjében október végén. A kezdeményezéssel az ötletgazdák a helyi óvodákat szerették volna támogatni.
– Szeretnénk minden évben az első hazai meccs előtt ezt az akciót megismételni és bízunk benne, hogy jövőre kétszer ennyi labda fog összegyűlni – tette hozzá Parádi Balázs, az esemény egyik szervezője.
A KVK játékosai elsőként ma, a Madár Utcai Tagóvodába vittek a labdákból.
– Nagyon szépen köszönjük ezt a kezdeményezést. Igazán örültek a gyerekek, boldogan dobálták a labdákat, hálásak vagyunk a klubnak, hogy gondoltak ránk – mondta Rónai Ágota, az intézmény vezetője.
A klub számára továbbra is kiemelten fontos, hogy már fiatal korban megszólítsák a jövő vízilabdázóit. A KVK utánpótlás szakmai vezetője, Berta József szerint ezért is fontosak az ehhez hasonló kezdeményezések a gyerekek számára, akiket később a medencében és a lelátón egyaránt szeretettel várnak majd.
A kaposvári pólósok a tervek szerint a héten a többi labdát is eljuttatják majd a város óvodáiba. Az első állomásra Kaposvár polgármestere, Szita Károly is elkísérte a csapat tagjait.