Sima győzelmet aratott a Kaposvári Vízilabda Klub az ELTE-BEAC otthonában az alsóházi bajnokság 6. fordulójában. A somogyiak semmit sem bíztak a véletlenre, hiszen már az első negyed végén 6-1-re vezettek. A folytatásban is remekül használták ki a vendégek a lehetőségeiket, miközben védekezésben is remekeltek Surányi László tanítványai, hiszen az első félidőben mindössze két gólt kaptak Szilágyi Ábelék.
A forgatókönyv a folytatásban is hasonló volt, hiszen a KVK sorra lőtte a gólokat, miközben az újonc fővárosiak nem tudták felvenni a meccs ritmusát. Egy kis javulást csak a negyedik negyed hozott a hazaiaknak, de ez is csak egy szorosabb felvonáshoz volt elegendő számukra. A Kaposvári Vízilabda Klub végül 22-8-as győzelmet aratott, és a vendégektől valamennyi mezőnyjátékos feliratkozott a gólszerzők közé. Közülük is kiemelkedett ezen az estén Berta József és Baj Marcell, akik egyaránt 4-4 találatig jutottak.
Férfi Vízilabda OB I Alsóház
ELTE-BEAC – Kaposvári Vízilabda Klub 8-22 (1-6, 1-5, 2-6, 4-5)
Gólszerzők: Horváth A. 2, Bárd A. 2, Herczeg, Bárd Á., Goschi, Németh B. illetve Berta 4, Baj 4, Gaszt 2, Takács 2, Juhász-Szelei 2, Hárai 2, Vadas, Dőry, Bede, Pellei, Vindisch, Szabó.









