Egy-egy gólt hozott a Kaposvári VK – SEQOMICS Szeged helyosztó második felvonásának első negyede. Bóbis emberelőnyös találatára Dőry válaszolt. A vendégekről szólt a második felvonás első fele, hiszen Nagy, majd Pörge találataival megléptek kettővel. A somogyiak Fülöp vezérletével hamar ledolgozták a hátrányukat, a nagyszünet előtt azonban az SZVE tudott újítani, így ismét megszerezték a vezetést.
Felváltva szerezték a csapatok a gólokat a harmadik negyedben, 7-7 után pedig Juhász-Szelei először juttatta vezetéshez a somogyiakat, aki kisvártatva meg is duplázta a hazaiak előnyét. A szegediek sem akartak lemaradni, és még a játékrész vége előtt kiegyenlítettek, így 9-9-ről vágtak neki a felek az utolsó negyednek.
Berta rögtön kihasznált egy emberelőnyös szituációt, és Dőry is belőtte a helyzetét, így 11-9-nél joggal reménykedhettek a hazai szurkolók a győzelemben. Másként gondolta viszont a Szeged, és Kiss Csaba tanítványai innen is fordítani tudtak. A hajrá már csak kimaradt helyzeteket hozott, így 12-11-re a vendégek diadalmaskodtak. Ezzel pedig le is zárták a két nyert meccsig tartó párharcot. A KVK így a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is a nyolcadik helyen végzett.
E.ON Férfi Vízilabda OB I – 7. helyért, 2. mérkőzés
Kaposvári VK – SEQOMICS Szegedi VE 11-12 (1-1, 3-4, 5-4, 2-3)
Kaposvár, 200 néző. V: Csizmadia Zs., Varga M.
KVK: Kósik – Berta 2, Juhász-Szelei 3, Pellei F. 1, Baj, DŐRY 3, Vindisch. Csere: Vadas, Fülöp B. 1, Pellei K. 1, Hárai, Vörös T., Märcz P. Edző: Surányi László
SZVE: Danka – Leinweber 3, Bóbis B. 1, Nagíy M. 3, Kasza, Kürti, Horváth V. Csere: Sánta 3, Pörge 1, Spitz, Báthory 1, Boskovics. Edző: Kiss Csaba
Emberelőny-kihasználás: 9/5, ill. 8/4.
Kettősemberelőny-kihasználás: –, ill. 1/1.
Gól- ötméteresből: –, ill. 1/1.
Kipontozódott: Kasza (26. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Szeged javára
Surányi László: Az előző meccshez képest nem volt nehezebb szorosabbat játszani. Szerettem volna pozitívan nyilatkozni az utolsó mérkőzésről, de sok dolog mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Pár játékosom gyermeteg hibákat vétett, de inkább nem is megyek bele a dolgokba. Gratulálok a Szegednek!