Nem tudott nyerni a sereghajtó KSI ellen a Kaposvári Vízilabda Klub OB I-es együttese. A szerdai bajnokin hamar kétgólos előnybe kerültek a fővárosiak, amit az első negyed végére eltüntettek a hazaiak, de a folytatásban ismét magukhoz ragadták a vezetést.
A nagyszünet előtt Szatmári Kristóf egalizált, majd a félidő után ifjabb Berta József szerezte meg a vezetést a somogyiaknak. Úgy tűnt, ezt követően uralni tudják a meccset a házigazdák, 9-7-re megléptek Surányi László tanítványai, de a KSI-nek még erre is volt válasza.
A negyedik negyedben előbb egyenlíteni tudtak, majd 23 másodperccel a vége előtt Pető Ádám találatával a vezetést is átvették. A KVK azonban ezután sem zuhant össze és ifj. Berta József a lefújás előtt még egalizálni tudott, amivel a vendéglátók legalább az egyik pontot itthon tartották.
A vége 10-10-es döntetlen.
Kaposvári VK–KSI 10–10 (3–3, 3–3, 3–1, 1–3)
Kaposvár, Csik Ferenc Versenyuszoda, 170 néző. Vezette: Kovács S., Rubos K.
Kaposvári VK: Csoma – Kakstedter, Juhász-Szelei (2), Petrovski, Langiewicz (2), ifj. Berta J. (5), Szatmári (1). Csere: Pellei F., Palatinus, Klinger, Vindisch, Aranyi, Horváth Á. Vezetőedző: Surányi László.
KSI: Danka – Bede (2), Petrák (2), Nagy Á. (2), Lantos (1), Szalai P. (2), Iriczfalvi. Csere: Pető Á. (1), Pocsai, Bodoróczki, Nagy Z., Irmes M. Vezetőedző: Horváth János.
Gól emberelőnyből: 9/4, illetve 10/2.
Gól ötméteresből: –, illetve 1/1.
Kiállítva, végleg cserével: Kakstedter (28. p.), illetve Szalai P. (28. p.).
Kipontozódott: Petrovski (25. p.), Pellei F. (27. p.), illetve Irmes M. (28. p.).
Videón a mérkőzés utáni sajtótájékoztató