Új szabályok, és remek hangulat mellett kezdte első idei bajnokiját a Kaposvári Vízilabda Klub élvonalbeli együttese. A KVK magabiztosan indította a Szeged elleni összecsapást, de hiába a kétgólos előny, az első negyed derekán átvették a vezetést a vendégek, akik nem sokkal később már kettővel mentek.
Juhász-Szelei Norbert találatával kezdte a zárkózást a somogyi alakulat, Dóczi Márton pedig már ismét a hazaiakat jutatta vezetéshez. A látványos csata ezután is folytatódott, és a nagyszünet előtt újfent a Tisza-partiak álltak jobban. Egy utolsó másodperces találat után pedig 10-8-ra módosult az állás.
Baj Marcell góljával indult a harmadik negyed, de ez nem a hazaiakat pörgette fel. A vendégek könyörtelenül kihasználták a helyzeteiket, a túloldalon több próbálkozás is a kapufán csattant, így a szegediek pillanatok alatt ötgólos előnyre tettek szert.
A kaposváriak mindent megtettek a záró felvonásban, hogy ledolgozzák a hátrányukat. Gaszt Roland és Dóczi Márton vezetésével fel is jöttek 16-18-ra, de arra már nem maradt idő, hogy szorosabbá tegyék az utolsó másodperceket.
Surányi László: – Várható volt, hogy az új szabályoknak köszönhetően sok gól lesz, de arra nem számítottam, hogy ennyi akciógólt kapunk. Az emberhátrányos védekezésünk működött, azonban az egy az egy elleni párharcokból rosszul jöttünk ki, úgy vélem, hogy ezen ment el a találkozó. Fontos pontokat veszítettünk el.
Kiss Csaba: – Sok maradt bennünk, legfőképp védekezésben, hiszen a 16 kapott gól nagyon sok. Az új szabályok megmutatták, miben is változott a vízilabda: volt, hogy négy góllal vezettünk, de egy pillanat alatt feljött a Kaposvár és megint kezdődött elölről a macska-egér harc. Óriási küzdelem jellemezte a mérkőzést, amely egyik félnek sem volt könnyű. Fontos három pontot szereztünk, remélem, hogy ez belöki a szekerünket.
E.ON férfi vízilabda OB I., 1. forduló
Kaposvári VK–Szegedi VE Goodwill Pharma Fortacell 16–18 (5–6, 3–4, 3–6, 5–2)
Kaposvár, Csik Ferenc Versenyuszoda, 350 néző. Vezette: Ercse N., Kovács S.
Kaposvári VK: Kósik – Szabó G., Pellei K. (2), ifj. Berta J. (2), Hárai (1), Dóczi (4), Dőry (2), Csere: Szilágyi (kapus), Gaszt (2), Juhász-Szelei (1), Vindisch, Baj (1), Takács K. (1), Vadas. Vezetőedző: Surányi László.
Szegedi VE: Danka – Pető (4), Bóbis (1), Kürti (4), Sánta, Horváth V., Pörge (3). Csere: Gólya (2), Spitz (1), Nyíri, Kasza (1), Báthory (1), Gedra (1). Vezetőedző: Kiss Csaba.
Gól, emberelőnyből: 12/7, illetve 18/4.
Gól, ötméteresből: 1/1, illetve 3/3.
Kipontozódott: Szabó G. (26. percben).