A Gyermek III., illetve Baby I. csapataink az Aeroproduct Kupán vettek részt Szentesen a közelmúltban, ahol nívós ellenfelek vártak a mieinkre.
– Nagyon hasznos három napon vagyunk túl! Egy kemény alapozó időszak után, kevés játékkal érkeztünk Szentesre, hogy csiszolgassuk védekezésünket és meccsről-meccsre javítsuk játékunkat a bajnoki nyitányra. Szerencsére a mérkőzéseken kijött jó sok hiba, amiket igyekszünk javítani a jövőben. Mindig azt tanítom a gyerekeknek, hogy a hiba jó, tudni kell mit hibázott és hogyan kellett volna csinálni helyesen, és ebből lehet igazán sokat tanulni. Mi tanultunk most ebből az öt mérkőzésből jó sokat – kezdte az értékelést a Gyermek III. korosztály edzője, Horváth Dániel.
A mérkőzések előrehaladtával folyamatos lehetőség nyílt csapatösszetartásra, hiszen az ilyen jellegű tornák jó kihatással vannak a csapatszellem alakítására. Mindezek mellett tökéletes alkalom volt, hogy a korosztályok edzői lássák, hol tartanak csapataik a riválisokhoz képest, valamint melyek azok a területek, ahol a szezon során fejlődést kell elérni.
– A látottak alapján bizakodva tekintünk az idény elé. A lemaradásunk minimális, és kellő gyakorlással könnyedén ledolgozható – mondta Majnik Marcell, a Baby I. korosztály edzője.
A kupán a szomszédvárak mellett a Ferencváros, a Szentes, a Szeged, a Csongrád és a Mórahalom is
– A Pécs és az FTC egyelőre még más kategóriát képvisel, mind sebességben, mind fizikálisan egyaránt, viszont úgy gondolom, hogy ellenük is voltak jó periódusaink. A kiváló erőkből álló Mórahalom ellen, ahogy vártuk a mérkőzés utolsó negyedére kijött a jobb erőnlét, és ott már nagyobb gólkülönbséggel tudtunk nyerni. A Szentes ellen otthon mindig nehéz nyerni. Nekünk most sikerült, igaz sok volt a hiba, rengeteg felesleges kiállítást és büntetőt kaptunk. Örömteli, hogy egy percre sem adta fel a csapat és küzdöttek a mérkőzés végéig, ahol büntetőkkel legyőztük a tavalyi országos döntőn 6. helyezést elért csapatot. A Fradi ellen nem jött ki a lépés a négy között, a bronzmérkőzésen pedig a Szeged csapatával játszottunk. Szerintem jobbak vagyunk náluk, főként mi uraltuk a játékot, sokkal szebb vízilabdát játszottunk, viszont sok helyzet kimaradt, volt három alkalom, amikor a 100%-os lövőhelyzetnél is jobbat kerestünk, sajnos sikertelenül. Ismét voltak buta hibák hátul, ezek így végül soknak bizonyultak és egy góllal kikaptunk – foglalta össze a látottakat Horváth Dániel.
A kisebb korosztály is remekül helytállt, az edzéseken tanultakat felhasználva, apróbb hibákkal és szép helyzetmegoldásokkal.
– A három nap alatt öt mérkőzést játszottunk. Magabiztos győzelem született a Csongrád, a Mórahalom és a Szentes ellen. Szoros, izgalmas mérkőzést vívtunk a Szeged csapatával. A Pécs elleni összecsapáson bár papírforma szerinti vereség született, az egymás elleni találkozók közül most kaptuk a legkevesebb gólt, ami jól mutatja a védekezésünk fejlődését. A torna hivatalosan nem hirdetett helyezéseket ebben a korosztályban, de a jegyzőkönyvek alapján büszkén mondhatom, hogy három mérkőzést nagy fölénnyel nyertünk meg. Minden játékos megérdemelten vehette át a részvételért járó aranyérmet – egészítette ki tette hozzá Majnik Marcell.
Azzal mindkét mester egyetértett, hogy a fejlődés szempontjából hasznosan telt az Aeroproduct Kupa, amely után bizakodva tekinthetnek a csapatok a bajnoki rajtra.
Gyermek III.: Visnyei Zétény, Bódis Zsombor, Visnyei Botond, Egri Máté, Glós Bence, Nagy Ádám, Radnai Gergő, Horváth Áron, Bencs Fanni, Hugó Noémi, Forró Léna, Haller Csanád, Horváth Zétény, Nagy Csinszka. Edző: Horváth Dániel.
Baby I.: Babócsai Levente, Bella Barnabás, Bella Bertalan, Bihari Barnabás, Bödő Nina Zselyke, Gémesi Huba, Hajdu Dóra, Horváth Áron, Horváth Zétény, Radnai Krisztián, Tóth-Szabó András, Waibl Olivér, Zadravecz Máté. Edzők: Majnik Marcell, Semostyán Róbert.