Hazai környezetben folytatták szereplésüket kiemelt korosztályaink. A legszebb eredményt a gyerekek érték el, akik 17-9-re verték a Szolnok együttesét, többek között Hegedüs Balázs 6 találatának köszönhetően.
A DVL gyermek I-es bajnokságban szereplő fiatalok pedig egy győzelemmel és egy döntetlennel zárták a hétvégét.
Fiú ifjúsági országos bajnokság, alapszakasz, 9. forduló
Kaposvári VK–Szolnoki Dózsa 8–15 (1–4, 3–3, 1–1, 3–7)
Kaposvári gólszerzők: Vörös T. 3, Pohl A. 2, Vadas Á., Sztrapek E., Somogyvári Á.
Id. Berta József: Egy jó erőkből álló ellenfél jött hétvégén az ifi csapattal szembe. A mérkőzés elején már érződött, hogy nem sok babér fog számunkra teremni, mert már az első negyedben a Szolnoknak minden szerencsésebben sikerült mint nekünk, hisz minden lövés vagy a blokkról vagy a kapufáról befelé pattant és ami kifelé jött az is hozzájuk került. Természetesen mi is tettünk azért, hogy nem jól sikerültek számunkra a dolgok, hiszen a védekezésben sem tettünk meg mindent és egymásnak sem úgy segítettünk, mint a korábbi mérkőzéseken. Támadásban továbbra sem sikerülnek a helyzet kihasználásaink, folyamatosan naggyá tesszük az ellenfél kapusát és a kapufát is szétforgácsoljuk. Dolgozunk tovább és remélem lesz még győzelmi örömünk az év végéig, ami természetesen nem lesz könnyű, mert csak erős csapatok lesznek az ellenfelek. Hajrá Kaposvár!
Fiú serdülő országos bajnokság, alapszakasz, 9. forduló
Kaposvári VK–Szolnoki Dózsa 2–20 (0–4, 0–5, 0–6, 2–5)
Kaposvári gólszerzők: Parádi Z., Hugó D.
Vindisch Ferenc: Nehéz dolgunk volt, mert egy nagyon erős csapattal játszottunk. Erről mindig az edzőnek kell tájékozódnia, de értelemszerűen ezzel a ténnyel nem állhat a gyerekek elé. Igyekeztem őket kellően felpaprikázni és álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen teljesítményt nyújtanak az első negyedben. Felvették a kesztyűt, de mégis hipp-hopp 0-4 volt az állás. Gratuláltam a srácoknak az első negyed után, amit tényleg őszintén gondoltam. Megvolt a kellő hozzáállás. A bajnokság egyik legerősebb csapata ellen játszottunk és nem vagyunk azon szinten, hogy felvegyük velük a harcot, de dolgozunk, hogy erőben is olyan szinten legyünk, mint amilyen a fiúk hozzáállása volt a meccs elején. Egy olyan meccsen, ahol majdnem 20 gól volt a két csapat között nehéz végig motiváltnak maradni. Az aprócska hibákat elmondtam, melyekre soha sincs mentség, de összeségében elégedett voltam a hozzáállásukkal.
Fiú gyermek országos bajnokság, alapszakasz, 9. forduló
Kaposvári VK–Szolnoki Dózsa 17–9 (6–3, 2–2, 4–2, 5–2)
Kaposvári gólszerzők: Hegedüs Balázs 6, Hugó D. 5, Gregorovics M. 3, Bartos Á. 2, Vajay L.
Prikidánovics Nándor: Tudtuk, hogy a Szolnok csapata jó erőt képvisel azonban, jól helytálltunk. Külön öröm számomra, hogy jó volt a védekezés. A támadásokban nagyon szép helyzetek és alakítások voltak. Különösen fontos, hogy mindenkinek jutott játéklehetőség. Elégedett vagyok, gratulálok a csapatomnak. Voltak olyan szituációk, ahol fontosnak bizonyult, hogy higgadtak maradjunk és ne veszítsük el a fejünket. Ezért külön dicséret illeti a csapatomat, hogy nem mentünk bele a keményebb csatározásokba. Megyünk tovább, hiszen nincs vége a bajnokságnak. Remélem továbbra is tudunk pontokat gyűjteni, mert van még bennünk győzelem. Hajrá KVK!
DVL gyermek I., 1 csoport, alapszakasz, 3. forduló
Kaposvári VK–Iron Waterpolo 6–6 (1–1, 2–1, 3–1, 0–3)
Kaposvári gólszerzők: Hegedüs Balázs, Ruppert R., Gundy L., Bartos Á., Csonka N., Berkes A.
Kaposvári VK–Fehérvár VSE 15–9 (4–1, 1–2, 7–2, 3–4)
Kaposvári gólszerzők: Hegedüs Balázs 5, Ruppert R. 3, Vajay L. 2, Bartos Á. 2, Földi Z. 2, Berkes A.
Prikidánovics Nándor: Szombati nap a Dunántúli bajnokság 3.fordulójában Budapestre utaztunk. Az első mérkőzésen nem nyújtottuk a legjobb formánkat, úgy gondolom, hogy túlságosan is elbíztuk magunkat, melynek következménye a döntetlen végeredmény. Figyelmetlenek voltunk védekezésben és támadásban egyaránt. A második mérkőzésen szerencsére sikerült javítanunk. Itt nagyjából sikerült a srácoknak megvalósítani azt, amit korábban tanultunk és amit elvárok tőlük.