A szombati hazai győzelem után, idegenben is magabiztos sikernek örülhetett a Kaposvári Vízilabda Klub az UVSE ellen. Petrvoski góljával a KVK szerzett vezetést a péntek délutáni meccsen, majd hiába fordítottak a hazaiak, az első negyed végén ismét a somogyiak jártak előrébb.
Belényesi találata után 3-3 állt az eredményjelzőn a második felvonás elején, majd beindult a kaposvári henger. Vindisch sorra lőtte a gólokat, közben pedig Langiewicz is eredményes volt, így a harmadik negyed közepére négygólos előnyt harcoltak ki a vendégek.
A hazaiak ezt követően már nem tudtak visszakapaszkodni, a KVK pedig a hajrában tovább növelte az előnyét, így teljesen megérdemelten nyert 11-5-re Surányi László együttese.
A kaposvári pólósok ezzel 7-4-re megnyerték a hét pontig tartó párharcot az UVSE ellen, így a folytatásban Dobosék a kilencedik helyért küzdhetnek tovább a Miskolc – Eger párharc továbbjutójával.
UVSE-Hunguest Hotels-Tungsram–Kaposvári VK 5–11 (2–3, 1–2, 1–3, 1–3)
Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda, 80 néző. Vezette: ifj. Kenéz Gy., Csanádi Zs.
UVSE: Bisztritsányi – Korényi, Seeler, Hegedűs Cs., Csapó, Bencz (2), Szentesi (1). Csere: Korom (kapus), Eppel, Belényesi (1), Ekler (1), Barics, Vámosi B. Vezetőedző: Vincze Balázs.
Kaposvári VK: Csoma – Petrovski (2), Langiewicz (1), ifj. Berta J., Mijic (3), Vindisch (4), Juhász-Szelei. Csere: Szilágyi (kapus), Kakstedter, Jajcinovic, Palatinus, Dobos D., Varga B. (1), Horváth Á. Vezetőedző: Surányi László.
Gól emberelőnyből: 8/4, illetve 10/3.
Gól ötméteresből: 1/0, illetve 1/1.
Kiállítva, végleg cserével: Eppel (6. p.).