
A munka ünnepén sem lazsálhat a Kaposvári Vízilabda Klub OB I-es csapata. Surányi László tanítványai az alsóházban már három győzelemnél tartó KSI otthonában száll medencébe pénteken.
– Kicsit rendhagyó az időpont, hiszen ilyenkor általában nincs mérkőzés. Ettől függetlenül a célunk egyértelmű: mindenképpen nyerni szeretnénk. Az UVSE elleni három pontunk csak akkor ér igazán sokat, ha ezt a mostani hármat is mellé tudjuk tenni. Egyelőre nem számolgatunk, hanem arra koncentrálunk, hogy a hátralévő meccsekből a lehető legtöbbet megnyerjük. Keményen készülünk, és úgy utazunk a fővárosba, hogy győzni akarunk – nyilatkozta a találkozó előtt Takács Kristóf.
A KSI SE – Kaposvári VK mérkőzés pénteken 13 óra 30 perckor kezdődik a Császár-Komjádi Sportuszodában.









