A Miskolc ragadta magához a vezetést a KVK elleni szerdai bajnokin, de Berta József és Dőry Farkas góljaival még az első negyedben fordítani tudtak a hazaiak. A folytatásban pedig valósággal gálaelőadást tartottak a somogyiak. Vindisch Ferenc indította a gólgyártást a második negyedben, majd Juhász-Szelei Nobert, Fülöp Bence, Besenyei Áron és Pellei Kristóf is feliratkozott a gólszerzők közé. A kaposváriak végül csak ebben a játékrészben nyolcszor találtak be, így gyakorlatilag padlóra küldték a borsodiakat.
Surányi László tanítványai a kiütés után sem hagyták közelebb férkőzni a vendégeket. Berta továbbra is gólerősen játszott, de Hárai Balázs is megszerezte az első találatát a meccsen. A felvonást végül 5-4-re nyerte a KVK. A negyedik negyedre már gyakorlatilag minden eldőlt, de biztos, ami biztos ebben a szakaszban is a kaposváriak bizonyultak jobbnak. A találkozó utolsó hazai találatát Pellei Frank szerezte, erre még Vismeg Botond válaszolt a lefújás előtt, így a végén 17-7 állt az eredményjelzőn. A hazaiaktól Berta József ötször talált be, míg Besenyei, Dőry, Pellei Kristóf és Juhász-Szelei is duplázni tudott.
A kaposváriak szombaton a Pécs együttesét fogadják majd, azon a találkozón pedig karácsonyi adománygyűjtést is szervez az egyesület.
Surányi László: Ma tényleg jól játszottunk, de azt kell, hogy mondjam, hogy ez nem volt véletlen. A félidőre nagyjából kialakult a különbség a jó kezdésnek köszönhetően, és talán kicsit tudtunk pihenni a Pécs elleni találkozóra. Gratulálok a Miskolcnak is, küzdöttek a végéig!
E.ON férfi vízilabda OB I., alapszakasz, 10. forduló
Kaposvári VK–PannErgy-Miskolci VLC 17–7 (2–1, 8–1, 5–4, 2–1)
Kaposvár, Csik Ferenc Versenyuszoda, 200 néző. Vezette: Kovács S., Ercse N.
Kaposvári VK: Kósik – Juhász-Szelei (2), ifj. Berta J. (5), Fülöp (1), Hárai (1), Vindisch (1), Dőry (2). Csere: Szilágyi Á. (kapus), Pellei F. (1), Pellei K. (2), Baj, Besenyei (2), Bede, Vörös. Vezetőedző: Surányi László.
PannErgy-Miskolci VLC: Grieszbacher – Tőzsér, Várkonyi (3), G. Rossi (1), Oltean, Hegedűs B. (1), Smitula. Csere: Karsai (kapus), Vismeg B. (1), Blazevic, Mészáros B. (1), Almási, Bikki-Petró. Vezetőedző: Kemény Kristóf.
Gól, emberelőnyből: 13/7, illetve 9/2.
Gól, ötméteresből: 1/0, illetve 1/1.
Kiállítva, végleg cserével: Oltean (12. p.).
Kipontozódott: Vörös (24. p.), illetve Tőzsér (18. p.).
Így látták a mérkőzés a főszereplők