A novemberi hazai siker után idegenben is győzelemre készült a Kaposvári Vízilabda Klub a Tigra-ZF-Eger otthonában. A Bitskey Aladár Uszoda uszonyosúszó Világkupának ad otthont a hétvégén, így már csütörtökön egymásnak feszültek a csapatok a bajnoki pontokért.
Alaposan beragadt a meccs elején Surányi László csapata. A Heves megyeiek egymás után lőtték a gólokat, míg a vendég próbálkozásokat sorra hárította a KVK korábbi kapusa, Krémer Balázs.
Szalai Gábor büntetőjét követően már 6-0 állt az eredményjelzőn, de a somogyiak ezt követően sem adták fel. Elsőként Varga Bence fújt ébresztőt a góljával, majd Vindisch Ferenc és ifj. Berta József is betalált. A nagyszünet előtt Kacper Langiewicz volt eredményes egy emberelőnyös helyzetet követően, így a félidőben 7-4 volt az állás.
A harmadik negyed első gólját is a kaposváriak szerezték, de Horváth Ákos találta után rendezte sorait a hazai alakulat. Kialakult egy 2-3 gólos különbség a felek között, amivel már nem tudtak mit kezdeni a somogyiak a lefújásig. A KVK végül 10-7-es vereséget szenvedett, a vendégek utolsó találatát a 17 esztendős Vörös Tamás szerezte, aki ezzel először köszönt be az OB I-ben.
E.ON Férfi Vízilabda OB I – 22. forduló
Tigra-ZF-Eger – Kaposvári VK 10-7 (4-0, 3-4, 2-2, 1-1)
Eger, Bitskey Aladár Uszoda 500 néző. Vezette: Petik, Tordai.
Eger: Krémer – Sári, Magyar 2, Szalai 1, Baksa 3, Lőrincz, Murisic 1. Csere: Rádli 1, Gólya, Kovács 2, Hajdu, Sántavy, Biros. Vezetőedző: Biros Péter.
KVK: Csoma – Langiewicz 1, ifj. Berta 2, Mijics, Vindisch 1, Varga 1, Horváth 1. Csere: Kakstedter, Petrovski, Jajcinovic, Palatinus, Vörös 1, Juhász-Szelei. Vezetőedző: Surányi László.
Mestermérleg:
Surányi László: Nagyon csalódott vagyok, hiszen nem ezt terveztük. Az első negyedben már eldőlt a mérkőzés, onnantól futottunk az eredmény után. Még volt egy kis lehetőség 7-5-nél, de az Eger nem hibázott így megérdemelten nyert.
Biros Péter: Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt, sokat változtunk jó irányban. Alapvetően fegyelmezett pólóztunk, ez volt az alapja a mai sikernek. Elől és hátul is elégedett voltam a látottakkal. Mentálisan nagyon fontos nekünk ez a diadal, pláne, hogy ennyi szurkoló előtt sikerült itthon tartani a három pontot. Köszönjük nekik!